Az eszközhasználat és az eszközkészítés az emberi törzsfejlődés fontos állomásai voltak (bár az állatvilágban is akad mindkettőre példa, és nem is csak a főemlősök között). Múltkor a barkácsboltban válogatva eszembe jutottak a gázóraleolvasó hölgy szavai arról, hogy cipőboltban nem bír magával. Nekem a barkácsboltban kell türtőztetnem magam. Kiskoromtól imádtam a semmiből majdnem nulla eszközzel valamit csinálni. Szarvasaganccsal túrtam a földet tavasztájt, azzal kapáltam, palántáztam, és tökéletes átmenetnek éreztem magam egy nomád leányasszony és a Földanya között. Mikor fogas kellett a spájzba, kettékisbaltáztam hosszában egy darab dióágat. A szebben hasadt rész lett a fogas, a leforgácsolt darabokra smirglit szögeztem, így csináltam magamnak gyalut. Az akasztók laposra kalapált szegek voltak. Az eszközök közül – már csak azért is, mert nem volt más – mindig legegyszerűbb, kézi erővel működtethetők vonzottak. Bár be kell valljam, mostanában, mikor nagyobb famunkákat kellett végeznem, megérintett a dekopírfűrész varázsa… A lényeg az, hogy eddig mindent meg tudtam csinálni, amit akartam, pedig a zsanér szót csak mostanában tanultam meg. Ez is alkotómunka, ahol a fantázia mellé elég a kitartás. Ez a blog azért születik, hogy ezt megmutassa. Lányok, asszonyok, nem ezermesternek született fiúk és férfiak, fúrót fel, kalapácsot szegezz! Hehe… Inkább szeget kalapácsozz… És előre!